Egyszerű kereső
Részletes kereső

Találatok száma: 5
[ 1 ]
Cégnév:
Árpád Gimnázium
Számlacím:
1034, Budapest, Nagyszombat utca 19.
Telefon:
+36-1-388-7120
E-mail:
Web cím:
Leírás:
1902 õszén kezdte meg mûködését Óbuda elsõ középiskolája, a III. kerületi Magyar Királyi Állami Fõgimnázium dr. Morvay Gyõzõ igazgató vezetésével. Iskolánk két éven át a VII. kerületi Fõgimnázium fiókintézménye volt, és albérletben lakott a Tímár utca 12. alatti iskola földszintjén. 1905-ben átkerült a Zsigmond térre, egy bérházba, ahol tantermekké alakított lakásokban folyt az oktatás. 1940-ben elkészült a Nagyszombat utcában az új épület az óbudai polgárok téglajegyei segítségével (és persze központi támogatással). Üvegfalú rajzterme, egybenyitható, nagy tornatermei révén európai színvonalú volt, nem beszélve a természettudományos kabinettekrõl, ahol minden asztalt elláttak gázzal, vízzel, villannyal. Nem sokáig tartott ez az idilli állapot, mert a háborúban komoly belövéseket kapott az épület, ráadásul 1949-ben -átmeneti megoldásként(!) -betelepítették társbérlõként a Bláthy Ottó technikumot. Ugyan a technikum pár év múlva új épületet kapott a Szépvölgyi úton, az így felszabaduló részt nem kaphatta vissza az Árpád, mert ideköltöztették a Kandó Kálmán Fõiskola Erõsáramú Karát. A fõiskola - mivel sokkal jobb anyagi helyzetben volt, mint a gimnázium - folyamatosan terjeszkedett, elõször az alagsor, majd természettudományos termek kerültek hozzájuk, végül 1965-ben az iskola a nagy tornatermét is elveszítette. Közben az egész épület kezelési joga is a Kandóhoz került, az Árpád albérlõvé vált. 1982-ben (szintén átmeneti megoldásként(!)) kitelepítték a gimnázium második évfolyamát a Szõlõ utcai dolgozók iskolájába . A Kandó-Árpád társbérlet megszûntetéséért 1984 óta folytak a tárgyalások, s 1995-ben végre megszületett az önkormányzat és a minisztérium közremûködésével a megállapodás: az önkormányzattól kapott telken , a Bécsi úton felépül az új Kandó épület. A tervek szerint az ezredfordulóra az Árpád Gimnázium visszakapja az eredeti épületet!
Cégtípusok:
szolgáltató
Termék/
Szolgáltatás:
ének-zene, érettségi, felvételi, felvételi tájékoztató, gimnázium, gimnáziumi oktatás, idegennyelv oktatás, iskola, kémia, matematika, nyelv oktatás, nyelvtanfolyam, rajz, számítástechnika oktatás, történelem
Cégnév:
Corvin Rajziskola
Számlacím:
1027, Budapest, Csalogány utca 55.
Telefon:
+36-1-209-2832
Mobil:
+36-70-517-3982
Web cím:
Leírás:
A Corvin Rajziskola 1994 óta működő rajz, festészet, szobrászat tanításán alapuló művészeti magániskola.
Termék/
Szolgáltatás:
festészet, iparművészet, iskola, képzés, képzőművészet, képzőművészeti oktatás, művészeti iskola, művészettörténet, oktatás, rajz, rajziskola, rajzoktatás, rajztanfolyam, szakirányú rajz kurzusok, szobrászat, tanfolyam
Cégnév:
Magyar Földrajzi Múzeum
Számlacím:
2030, Érd, Budai út 4.
Telefon:
+36-23-363-036
E-mail:
Web cím:
Leírás:
Az 1983 októberében, Érden megnyílt Magyar Földrajzi Múzeum célja a geográfiával, valamint a magyar utazókkal, földrajzi felfedezőkkel kapcsolatos tárgyi emlékek, kéziratok, levelek, naplók, expedíciós jelentések, könyvek, újságcikkek, képzőmuvészeti alkotások, személyi hagyatékok felkutatása, gyűjtése, megőrzése, tudományos feldolgozása és közkinccsé tétele. Állandó kiállításaink mellett évente 2-3 időszaki kiállítással várjuk látogatóinkat. A kiállítások, szervezett tárlatvezetések mellett nagy hangsúlyt helyezünk a helybeli általános- és középiskolákkal való kapcsolatra. Gyakoriak a múzeumi órák, foglalkozások, feladatmegoldással egybekötött vetélkedők, szakkörök, autóbuszos kirándulások. Nyári táboraink során a környezetvédelmi tudatformálás az elsődleges célunk. A földrajzot oktató pedagógusokkal történő kapcsolattartás rendszeres formája az előadással egybekötött szakmai továbbképzés. A múzeum szervezi az érdi gimnáziumba kihelyezett ifjúsági kört, melynek rangos előadói egyetemi oktatók, kutatók. A felnőtt érdeklődők számára a Múzeumbarát Körben havonta tartott előadások jelentenek vonzerőt. Könyvtárunk 9000 kötettel várja a kutatókat, diákokat melyek a legjelentősebb magyar utazók munkáit, földrajztankönyveket illetve útleírásokat gyűjtötte össze. A helyben használható könyvtár számos darabját adományozás útján kapta intézményünk. A közművelődési munka fontos része a sajtóval, rádióval, televízióval való kapcsolattartás. Évente 2-3 rádió- vagy televíziós műsort sugároznak a múzeumról, s több tudományos, ismeretterjesztő film szakanyaga készült az intézményben.
Cégtípusok:
szolgáltató
Termék/
Szolgáltatás:
állandó kiállítás, Földrajzi múzeum, időszaki kiállítás, képzőművészet, kiállítás, Múzeum, múzeumbarát kör, múzeumpedagógia, szoborpark, tárlatvezetés
Cégnév:
Pitypang utcai Általános Iskola
Számlacím:
1025, Budapest, Pitypang utca 17.
Telefon:
+36-1-325-8827
E-mail:
Web cím:
Leírás:
Iskolánk a II. kerületben a Gugger-hegy aljában található. Zöld környezetben, jó levegőn, Budapest egyik legnagyobb, közel 3000 m2 igényesen kiépített kert-udvar, játszótér te¬remt lehetőséget a szabadidős programok kialakításához. 1999 őszére elkészült a csodálatosan átalakított iskolaépület, ahol már minden a legkorszerűbb igényeket elégít ki. Modern természettudományi előadó, nyelvi termek, jól felszerelt számítógépes tanterem, könyvtár, tornaterem, kondicionáló terem segíti színvonalas oktatásunkat. Iskolánk a méretét tekintve a családias kis méretű iskolákhoz tartozik, biztosítva ezzel a közvetlen kapcsolatot tanár, diák, szülő között. Tanulóink létszáma közel 400 fő. Évfolyamonként két párhuzamos osztállyal. Épületünkön belül, de külön igazgatás alatt 6 csoportos óvoda működik. Ennek köszönhetően biztosítva van a tanulói utánpótlás. Óraközi szünetekben a gyermekek pihenésére szolgál egy gyönyörűen kialakított belső kert, pingpong sarok, társalgó, büfé. A tanítás nálunk 8:20-kor kezdődik, 12:50-kor csöngetnek ki az 5. óráról. A hatodik órákban csak készségtárgyakat vagy választható tantárgyakat lehet tanulni. Mindennapi munkánk alapvető célja, hogy tanulóink tudását felszabadult lég¬körben megalapozzuk, felkészítsük a középiskolára. Hatodik osztályos tanulóink harmada nyolcadikosaink teljes létszáma évek óta sikeres felvételi vizsgát tesznek és folytatják tanulmányaikat a középiskolákban. Évente 2 első osztály indítását tervezzük. Induló osztályaink létszáma átlagosan 26 fő. Jövendő elsőseinket tapasztalt, kedves tanítónők várják. Elsődleges céljuk, hogy a gyermekek örömmel járjanak iskolába, szívesen legyenek osztálytársaik között, a tanulás meghatározó értékké váljon! Fő törekvésünk a kifejezés, ezen belül a közlés, megértés, beszéd és a gondolkodás fejlesztése. Mindezt előkészítik a hangoztató elemző-összetevő olvasástanítással. Első osztálytól lehetőség van angol vagy német nyelv tanulására. A matematika oktatást sokféle eszközzel tesszük színesebbé. Tanulóink ötödik évfolyamtól már emelt óraszámban tanulhatják a matematikát. A már kialakult iskolai hagyományainkat szeretnénk megőrizni és megerősíteni. Minden évben visszatérő rendezvényeket tartunk: sítáborok, őszköszöntő, tavaszköszöntő délután, Majális, Mikulás kupa, Karácsonyi műsoros est, Pitypang nap, és az azt követnő fesztivál, ahol kiskórusunk varázsolja ünnepé¬lyessé a hangulatot. Egyre több programunkat úgy szervezzük, hogy a diákok és tanárok mellett a szülők is részt vehessenek benne, megteremtve ezzel az iskola kultúra közvetítő és közösségformáló szerepét. Intézményünkben művészi torna, karate, kempo, gyógytorna foglalkozások folynak. Választható a különböző hittanoktatás is. Szakkörök: foci, kézi- és kosárlabda, röplabda, úszás és a tenisz oktatása is színesíti a szabadidős programokat. Furulya, zongora, gitár, karének mellé társult a tarkabarka, a rajz, a kerámia, a színjátszó, néptánc, akrobatikus rock and roll, valamint a számítógépes tanfolyam is. Törekvésünk, hogy a ránk bízott gyermekek jó hangulatban, oldott családias légkörben éljék meg az általános iskolai éveket, és sikeresek legyenek!
Termék/
Szolgáltatás:
akrobatikus, általános iskola, általános iskolai képzés, festés. Szakkörök: foci, gitár, humán képzés, iskola, karének, kézi- és kosárlabda, könyvtár, néptánc, nyelvoktatás, oktatás, rajz, reál képzés, röplabda, sport., számítógépes tanfolyam, színjátszó, szobrászat, tanfolyamok, tarkabarka, úszás, zongora

Cégnév:
Szabadtéri Néprajzi Múzeum - Skanzen
Számlacím:
2000, Szentendre, Sztaravodai utca .
Telefon:
+36-26-502-500
Telefon:
+36-26-502-502
E-mail:
Web cím:
Leírás:
A magyar központi skanzent, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumot a 1967. február 1-jén alapították, néhány évig a Néprajzi Múzeum Falumúzeum Osztályaként működött. Helyszínéül Szentendre város határában, a Sztaravoda patak forrásánál elterülő mintegy 55 hektár területet jelölték ki. Az 1972-ben önálló, országos múzeummá nyilvánított Szabadtéri Néprajzi Múzeumban napjainkra elkészült a Felső-Tiszavidék (1974), a Kisalföld (1987) és a Nyugat-Dunántúl tájegység (1993), Bakony, Balaton-felvidék tájegység (2000) és dinamikusan épül az Alföldi mezőváros. Folyamatosan gyarapodnak a kiállításépítést és a tudományos kutatómunkát szolgáló gyűjteményei, melyeknek számítógépes nyilvántartása és feldolgozása már a 90-es években megkezdődött. A múzeumot 1981-ben tudományos kutatóhellyé minősítették, tudományos évkönyve, a Ház és Ember, melynek eddig 13 kötete jelent meg. Nemzetközi konferencia-sorozata és azok kötetei a magyar népi építészeti kutatások kézikönyveivé váltak. Az utóbbi időben kialakult a kiállításokat kiegészítő, gazdagító háziipari és kézműipari bemutatók, foglalkozások, folklór műsorok rendszere. Felépültek a közönséget szolgáló építmények (vendéglő, söröző, üzletek, szatócsbolt), jelentős parkosítás történt és a múzeum új bejárati épületet kapott. 2003-ban újra átadtuk a Néprajzi Látványtárat és a Skanzen-Galériát , és új igazgatási épületbe költözött a múzeum. Ebben az évben látogatóink száma megközelítette a 200.000 főt.
Termék/
Szolgáltatás:
fogadó, időszaki kiállítás, kézművesség, kiállítás, konferenciaterem, kultúra, múzeumi oktatás, népi építészet, népi gyógyászat, népi kultúra, néprajzi látványtár, Néprajzi múzeum, rendezvények, skanzen galéria, skanzen piac, szabadtéri múzeum, táborok, tanfolyam
Találatok száma: 5
[ 1 ]
,  ℃