Egyszerű kereső
Részletes kereső

Találatok száma: 3
[ 1 ]
Cégnév:
Alternatív Közgazdasági Gimnázium
Számlacím:
1035, Budapest, Raktár utca 1.
Telefon:
+36-1-250-3714
Telefon:
+36-1-368-8840
Web cím:
Leírás:
Az AKG Magyarország első alapítványi iskolája. Alapíttatott: 1988. augusztus 27-én. Jogi státusa: alapítványi iskola. Fenntartója az Alternatív Közgazdasági Gimnázium Alapítvány. Az AKG önállóan gazdálkodó iskola. Működésének fedezetét az állami normatív támogatás, az alapítvány támogatása, valamint a szülői ház költségtérítése biztosítja. Az iskola pedagógusainak szakmai meggyőződése, hogy a kamaszkor csak éppen annyira átmeneti állapot az ember életében, mint életünk bármely más szakasza. Éppen ezért, önmagában való célként határoztuk meg, hogy a tanulók boldog, kiegyensúlyozott életet élhessenek iskolánkban. Legfontosabb alapelvünk, hogy a gyerek nem az életre készül, hanem él. A jelenelvűség nem azt jelenti, hogy az iskolának szerintünk nincsenek a felnőtt korra kondicionáló funkciói, hanem azt a meggyőződésünket fejezi ki, hogy az ember hétköznapjait - néhány kivételes és rövid időszakot kivéve - nem a távlati célok hatják át, hanem a rövidebb távú sikerekre törekvés, napi apró örömök, a felmerült problémáknak, konfliktusoknak a feloldására irányuló cselekedetek. Az iskola dolga, hogy olyan élethelyzetet teremtsen, ahol a serdülő és a fiatalember egyaránt megtalálja a neki megfelelő alternatívákat, ahol a felnőtt szakemberek segítségével a hétköznapok során alakul ki minden gyereknek a saját sikeres élete - külön kondicionálás nélkül. Lemondtunk az intézményi szabályozó eszközökről, (pl. házirend, fegyelmi, jutalmazási szabályzat) s helyére az információ szabadságát, a tanulók szabad döntését, a személyességet, az érdeklődést valamint az érdekeltséget helyeztük. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium az első hat év általános iskolai után hét év (hat év + nyelvi kommunikációs év) gimnáziumi tanulásra ad lehetőséget a hozzánk felvételt nyerő diákok számára. 2007-2008- as tanévtől újraindul 1+4 osztályos művészeti irányú gimnáziumi képzés.
Cégtípusok:
szolgáltató
Termék/
Szolgáltatás:
6 osztályos gimnázium, érettségi, gimnázium, gimnáziumi oktatás, hangosító, idegennyelv oktatás, informatikus, iskola, középiskola, marketing és reklám, mozgóképgyártó, multimédia fejlesztő, műsorvezető képzés, okj, oktatás, PR munkatárs, PR szakreferens, programozó, protokoll ügyintéző, szakképzés, szakképző iskola, színész, újságíró, világosító
Cégnév:
Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Intézet, Gyakorlóiskola
Számlacím:
1106, Budapest, Maglódi út 4/b.
Telefon:
+36-1-260-7260
E-mail:
Web cím:
Leírás:
Az élelmiszeripari szakképzésnek iskolánkban közel 50 éves hagyományai vannak. A jogelőd az I. számú Élelmiszeripari Tanuló és Szakképző Intézet, a Későbbi Bercsényi Miklós Tanulóiskola 1952-ben létesült és szakmunkásképzőként működött Pesterzsébeten. 1970-ben egyesülve az Élelmiszeripari Technikummal és az Élelmiszeripari Szakközépiskolával létrejött Kőbányán a sörgyár, a konzervgyár és a növényolajgyár szomszédságában a Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet. Az iskola névadója gróf Bercsényi Miklós a kuruc-világ sokoldalú diplomáciai tevékenységet folytató katonája, hadvezér és politikus, kitűnő szervező, II. Rákóczi Ferenc barátja volt, aki egyúttal a hadtápparancsnoki feladatokat is ellátta. Az iskola képzési profilja az alapítás évében gyakorlatilag szakmunkás és szakközépiskolai szintű élelmiszeripari szakemberképzés, specializálódva hús, tartósítóipari és erjedésipari képzésre. A nyolcvanas évek reforma ként létrejött az élelmiszeripari szakközépiskola keretei között az ötéves élelmiszeripari technikus képzés. Az új évezred küszöbén iskolánknak 29 osztályában 617 tanuló van. Oktatunk a NAT szerint 9-10. osztályban világbanki pályaorientációval. Képezünk szakmunkásokat és technikusokat hagyományos módszerrel, valamint OKJ szerint. Működtetjük a szakmunkások intenzív szakközépiskoláját. A piac igényei szerint indítunk tanfolyamokat vállalkozóknak. A következő tanévben kívánjuk indítani a világbanki modell szerint az élelmiszerminősítő technikus piacorientált szakképzést és a kilencedik osztályban a médiaoktatást. Iskolánk Kőbányán (Maglódi út 4/b.) kiépített HACCP szerinti minőségbiztosítási rendszerrel működő hús-, konzerv- és söripari tanüzemmel, valamint tanbolttal és a legkorszerűbb élelmiszeranalitikai műszerekkel felszerelt laboratóriumokkal rendelkezik. Végzett szakembereink keresettek a hazai és külföldi munkaerőpiacon, az élelmiszeripari üzemek, bevásárló központok, kutatóintézetek, oktatási intézetek közül a szakmunkás, a technikusi, illetve a laboratóriumi élelmiszerellenőrzési feladatok ellátására. A tehetségesek közül sokan szakirányú felsőfokú képzést adó intézményekben folytatják tanulmányaikat. Intézményeink országos beiskolázású, vidéki tanulóinknak 160 férőhelyes kollégiumunk ad otthont. 2003-tól az Europen Scholnet tagja vagyunk.
Termék/
Szolgáltatás:
élelmiszer, élelmiszeranalitikus technikus, élelmiszeripari környezetvédelmi technikus, élelmiszeripari menedzser, élelmiszeripari mikrobiológiai laboráns, élelmiszeripari szakképző iskola, élelmiszerminősítő technikus, érettségi, erjedés-, gyakorlóiskola, hentes és mészáros, hús-, húsipari szakmunkás, iskola, középiskola, okj, oktatás, sörgyártó, szakképző iskola, szakmunkásképzés, tartósítóipari szakmunkás, tartósítóipari technikus, technikusképzés
Cégnév:
Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium
Számlacím:
3910, Tokaj, Tarcali út 52.
Telefon:
+36-47-352-044
Mobil:
+36-30-326-7508
E-mail:
Web cím:
Leírás:
A vulkanikus hegylánc és az Alföld találkozásánál ott, ahol a Bodrog és Tisza egyesül, Tokajban található a Tokaji Mezõgazdasági Szakképzõ Iskola és Kollégium. Az iskola több mint 5 hektáros területen fekszik. Rendelkezik a gyakorlati képzéshez szükséges feltételekkel, de lehetõség van arra is, hogy a tanulók a gyakorlatokat más gazdálkodó egységeknél töltsék. Mint a legtöbb iskola, mi is törekszünk arra, hogy a végzett tanulókat a szakmára minél jobban felkészítsük. Ezért elmondható az is, hogy a végzõs növénytermesztõ gépészek a mezõgazdasági vontatóvezetõi jogosítvány (igazolvány) birtokában kerülnek ki az iskolánkból. Talán a megyében is így ismerik az iskolánkat, hogy a mezõgazdasági gépészképzõ, de nem csak „gépészeket” képzünk.
Cégtípusok:
alapítvány
Termék/
Szolgáltatás:
agrár szakirány, Array, falusi vendéglátó képzés, gazdasági szakirány, gyakorlati képzés, iskola, kollégiumi elhelyezés, középikolai képzés, középiskola, középiskolai, középiskolai képzés, középiskolai kollégium, középiskolai oktatás, mezőgazdasági iskola, növénytermesztő gépész képzés, okj, OKJ képzés, OKJ szakképesítés, OKJ szakképzés, OKJ tamfolyamok, OKJ tanfolyam, OKJ vizsga, OKJ-képzés, OKJ-s képzés, OKJ-s oktatás, OKJ-s szakképesítés, OKJ-s szakképzés, OKJ-s szakképzés felsőfok, OKJ-s szakképzés középfok, OKJ-s tanfolyam, OKJ-s vizsgáztatás, oktatás, oktatási intézmény, oktatási központ, oktatási program, pincér képzés, szakképzés, szakképzési alapítvány, szakképzést adó tanfolyam, szakképző, szakképző iskola, szakképző tanfolyam, szakmai képzés, vendéglátói képzés, vendéglátóipari alapozó képzés, vendéglátóipari képzés, vendéglátóipari oktatás
Találatok száma: 3
[ 1 ]
,  ℃