Egyszerű kereső
Részletes kereső

Találatok száma: 18
[ 1 ][ 2 ]következő ]
Cégnév:
Afrika Múzeum és Állatkert
Telefon:
+36-87-466-105
Web cím:
Leírás:
Az Afrikai Múzeum alapítója, Dr.h.c.Dr. Nagy Endre 1913. november 12-én született Ószőnyben. Iskoláit Keszthelyen végezte, majd Pécsett jogból ledoktorált, Németországban pedig vadászmesteri diplomát szerzett. 1944-ben - mint csendőr századost - báró Hatvany Alexandrával kötött titkos házassága miatt börtönre ítélték. A Horty-rendszert követő új hatalom, azonban, szakmai tudása miatt 1950-52 között a kormányvadászatok főnökének nevezi ki. A kommunista rendszer politikai viharai elől előbb-utóbb családjával mégiscsak menekülni kényszerült. Ausztriában, Németországban tevékenykedett vadászati vonalon, majd egy ideig a Frankfurt melletti Opel Zoo illetve az 1954. évi düsseldorfi nemzetközi vadászkiállítás trófeaosztályának vezetője volt. Három afrikai gyűjtőújta után, 1958-ban végleg elhagyta Európát és Tanzániában települt le, ahol állatkertek és múzeumok megbízásából mint gyűjtő és vadbefogó tartotta fenn magát. Évek múltán az ország egyik legismertebb fehér vadásza lett, állatkertet és vadaskertet alapított, a Kilimandzsáró és a Meru vulkán vadászterületein vadászati főnökként is működött. Az 1971-es budapest Vadászati Világkiállítás egyik értelmi szerzőjeként pedig mint a tanzán pavilon vezetője vett részt. Vadászati és néprajzi gyűjteményének nagy részét 1984-ben Balatonedericsre, családi kúriájába hozta haza, mely azóta élő világgal körülvéve mint múzeum működik. (Az ő nevéhez fűződik egyébként még a kenyai Windisch-Graetz herceg trófeagyűjteményének a keszthelyi Festetics-kastélyba történő hazahozatala is.) Munkásságának elismeréseképpen magas kitüntetésben részesült Tanzániában, idehaza pedig a Magyar Népköztársaság Csillagrendje (1986), a keszthelyi Agrártudományi Egyetem életművéért adományozott honoris causa (1993) és a Hubertus-kereszt aranyfokozata postomus kitüntetések tulajdonosa lett. Számos publikációja jelent meg mind külföldi, mind belföldi szaklapokban. Halála után (1994. július 12.) immár négy vadásztársaság, a balatonedericsi általános iskola valamint egy 1981-ben róla elnevezett tanzániai tó teszi nevét halhatatlanná. Hamvait Balatonedericsen és Tanzániában helyezték örök nyugalomra. Halála óta második felesége, Beretz Katalin működteti és bővíti férje terveinek megfelelően az objektumot Afrika Múzeum néven.
Cégtípusok:
szolgáltató
Termék/
Szolgáltatás:
afrika múzeum, ajándéktárgyak, állatkert, kiállítás, Múzeum, vadászati, vadászkiállítás
Cégnév:
Bélyegmúzeum
Számlacím:
1074, Budapest, Hársfa utca 47.
Telefon:
+36-1-341-5526
E-mail:
Web cím:
Leírás:
A múzeum 1930-ban nyitotta meg kapuit a Postavezérigazgatóság Krisztina körúti palotájának nyolcadik emeletén. A gyűjtemény hamarosan kinőtte a rendelkezésre álló helyet, ezért 1939-ben átköltözött az Erzsébetvárosban akkor elkészült Rimanóczy Gyula tervezte postaépületbe, mely az első modern kori műemléképület hazánkban. A kiállítási helyiség egyetlen impozáns terem, mely látszatra egy hatalmas könyvtár hangulatát idézi. A bélyegeket ugyanis falba süllyesztett fémkeretes üveglapok között, hőtől, fénytől, párától védetten helyezték el. A kiállítóteremben 3200 kihúzható keretben "Világegyetem - bélyegtörténelem„ című állandó kiállításban közel 500 ezer művészi kivitelezésű bélyeg található. Az állandó világkiállítás legnagyobb és egyben teljes gyűjteményét a magyar bélyegek képezik. Az összes itt őrzött bélyeg száma eléri a 13 milliót. A bélyegek mellett bélyegvázlatokat, bélyeg-nyomóeszközöket, alkalmi bélyegzőket, okiratokat, hazai és nemzetközi kiállításokon nyert díjakat is őriz a múzeum. Változatos témájú időszakos kiállításokat is láthatnak vendégeink. „Remekművek" jelige alatt, 100 éve született Légrády Sándor. A Bélyegmúzeum az Erzsébet körútról nyíló Dob utca és a Hársfa utca sarkán található.
Termék/
Szolgáltatás:
bélyeg, bélyeggyűjtemény, Bélyegmúzeum, bélyegtörténelem, ifjúsági klub, kiállítás, Múzeum
Cégnév:
Budavári Mátyás-Templom
Számlacím:
1014, Budapest, Szentháromság tér 2.
Telefon:
+36-1-488-7717
Telefon:
+36-1-488-7716
Telefon:
+36-1-489-0717
E-mail:
Web cím:
Leírás:
A Budavári Koronázó Főtemplom a magyarság nemzeti szentélye. Főoltárán a pápa által küldött koronával 2000-ben megkoronázott Mária-szobor, Loretói kápolnájában ősi kegyszobor, oldalkápolnájában III. Béla király sírja. Híresek freskói és egyedülálló színes üvegablakai. Múzeumában a templom és a Magyar Szent Korona történetét bemutató kiállítás, valamint a kincstár műremekei várják a látogatót.
Termék/
Szolgáltatás:
egyház, egyházi hivatal, egyházi közösség, egyházi szertartás, egyházművészet, hangverseny, idegenforgalom, idegenvezetés, istentisztelet, katolikus hitélet, katolikus hitgyakorlat, katolikus plébánia, kiállítás, Koronázó templom, kórus, latin mise, Mátyás-Templom, mise, műemlék, műemlék templom, Múzeum, Nagyboldogasszony templom, nagymise, pap, plébánia, római katolikus templom, templom, történelmi nevezetesség, vallás, zenei kiadványok, zenekar
Cégnév:
Diósgyőri Ady Endre Kultúrális és Szabadidő Központ
Számlacím:
3534, Miskolc, Árpád utca 4.
Telefon:
+36-46-530-516
Telefon:
+36-46-530-463
E-mail:
Web cím:
Leírás:
A Diósgyõri Ady Endre Kulturális és Szabadidõ Központ feladata a kulturális élet és a közmûvelõdés szervezése Miskolc város Diósgyõr városrészében, valamint kulturális programok (pl. színházi elõadások, kiállítások, koncertek, stb.) rendezése és a helyi civilszervezetekkel való szoros együttmûködés. A közmûvelõdési alapfeladaton túl üzemeltetõje a Miskolc város kiemelt idegenforgalmi körzetében található Diósgyõri várnak (www.diosgyorivar.hu), a Diósgyõri Várfürdõnek, a Diósgyõr Rádiónak és a Vasgyári Közösségi háznak is. Fenntartója Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.
Termék/
Szolgáltatás:
bábszínház, kiállítás, klubok, koncert, könyvtár, kulturális rendezvények, kulturális szolgáltatás, mozi, művelődési ház, művelődési központ, panoptikum, programok, szabadidő központ, színházi előadások, szórakozás, tanfolyamok

Cégnév:
Féda Kereskedelmi Kft.
Számlacím:
1062, Budapest, Bekecs utca 22.
Nagykereskedelmi Raktár
Telephely:
1052, Budapest, Váci utca 13.
Csokoládé bolt Nyitva: Minden nap 10-22
  • Telefon: +36-1-267-0577
Telephely:
4026, Debrecen, Piac utca 12.
Csokoládé bolt Nyitva: Minden nap: 9-21
  • Telefon: +36-52-534-724
Telephely:
4026, Debrecen, Vár út 6-10.
Csokoládé bolt Nyitva: H-P 9-17, Szo. 9-12.
  • Telefon: +36-52-316-141
Telefon:
+36-1-410-5000
Telefon:
+36-1-410-5020
Fax:
+36-1-410-5001
E-mail:
Web cím:
Leírás:
A Mozart Souvenir Csokoládé és Italkereskedelem kizárólagos joggal forgalmaz Magyarországon legkedveltebb csokoládéi közül számos világmárkát. Hamarosan megnyílik a Csokoládé Múzeum, ami korhűen felújított környezetben ad helyet egy hatalmas gyűjteménynek és számos rendezvénynek. A Mozart Souvenir rendezvényekre kitelepítí a csokoládé illetve a tea fenséges élményét, csokoládé szökőkút, csokoládémanufaktúra, tea szalon, csokoládé kaszinó formájában.
Cégtípusok:
szolgáltató, import, nagykereskedelem, kiskereskedelem
Termék/
Szolgáltatás:
ajándékkosár, ajándéktárgy, asztali felszerelés, csoki-kaszinó, csokoládé, csokoládémúzeum, cukorkaáru, dísz, dísztárgy, drazsé, édesipar, édességbolt, élelmiszer, fémdoboz, franchise, gyűjtemény, játék, játékszer, kakaó, kávé, keksz, kiállítás, konyhafelszerelés, kostoló, mozart csokoládé, mozart tea, Múzeum, online vásárlás, reklám csokoládé, rendezvényszervezés, tallér, tea
Márkák:
CAFFAREL, FEODORA, HAMLET, MIRABELL, NEUHAUS, NIEDEREGGER, PIASTEN, REBER, SAROTTI, SCHLUCKWERDER, SCHWERMER
Cégnév:
Kiscelli Múzeum - Fővárosi Képtár
Számlacím:
1037, Budapest, Kiscelli utca 108.
Telefon:
+36-1-388-8560
Web cím:
Leírás:
A Kiscelli Múzeum nem csak Óbudának, Budapestnek is egyik gyönyszeme. A barokk épületegyüttes 1738-1758 között épült a trinitárius szerzetesek számára. A szerzetesrendet 1783-ban II. József feloszlatta, a templom berendezési tárgyait elárverezték. Az épület a kincstár tulajdonába került és sokáig katonai célokat szolgált, majd 1910-ben Schmidt Miksa vásárolta meg, aki bútortörténeti bemutatótermeket és magánmúzeumot alakított ki benne. Halála után a Székesfővárosi Múzeum várostörténeti és képzőművészeti gyűjteménye kapott helyet az épületben. A Kiscelli Múzeum a főváros újkori tárgyi emlékeinek leggazdagabb gyűjteményét őrzi, állandó kiállításain mutatja be bútor-, textil-, óra-, üveg-, kerámia-, ötvös stb. gyűjtemények míves darabjait. A város legrégebbi fotói és topográfia emlékei hűen tükrözik a városkép változását és a főváros lakóinak mindennapi életét. A Fővárosi Képtár gyűjteményének reprezentatív darabjait felvonultató állandó kiállítás az 1900-as évek elejétől az évszázad végéig követi nyomon a legfontosabb művészeti irányzatokat és alkotókat, mint Rippl-Rónai József, Csók István, Ferenczy István, Kondor Béla. A Képtár időszaki kiállításain a magyar és európai kortárs művészet legjelentősebb alkotói képviseltetik magukat.
Termék/
Szolgáltatás:
állandó kiállítás, emlékkiállítás, gyűjtemények, időszaki kiállítás, képtár, képzőművészet, kiállítás, koncert, koncert programok, kultúra, művészet, művészeti kiállítás, Múzeum, múzeumi kiállítás, programok, rendezvények, terembérlés, történeti kiállítás, tudományos kiállítás, várostörténeti kiállítás
Cégnév:
Magyar Földrajzi Múzeum
Számlacím:
2030, Érd, Budai út 4.
Telefon:
+36-23-363-036
E-mail:
Web cím:
Leírás:
Az 1983 októberében, Érden megnyílt Magyar Földrajzi Múzeum célja a geográfiával, valamint a magyar utazókkal, földrajzi felfedezőkkel kapcsolatos tárgyi emlékek, kéziratok, levelek, naplók, expedíciós jelentések, könyvek, újságcikkek, képzőmuvészeti alkotások, személyi hagyatékok felkutatása, gyűjtése, megőrzése, tudományos feldolgozása és közkinccsé tétele. Állandó kiállításaink mellett évente 2-3 időszaki kiállítással várjuk látogatóinkat. A kiállítások, szervezett tárlatvezetések mellett nagy hangsúlyt helyezünk a helybeli általános- és középiskolákkal való kapcsolatra. Gyakoriak a múzeumi órák, foglalkozások, feladatmegoldással egybekötött vetélkedők, szakkörök, autóbuszos kirándulások. Nyári táboraink során a környezetvédelmi tudatformálás az elsődleges célunk. A földrajzot oktató pedagógusokkal történő kapcsolattartás rendszeres formája az előadással egybekötött szakmai továbbképzés. A múzeum szervezi az érdi gimnáziumba kihelyezett ifjúsági kört, melynek rangos előadói egyetemi oktatók, kutatók. A felnőtt érdeklődők számára a Múzeumbarát Körben havonta tartott előadások jelentenek vonzerőt. Könyvtárunk 9000 kötettel várja a kutatókat, diákokat melyek a legjelentősebb magyar utazók munkáit, földrajztankönyveket illetve útleírásokat gyűjtötte össze. A helyben használható könyvtár számos darabját adományozás útján kapta intézményünk. A közművelődési munka fontos része a sajtóval, rádióval, televízióval való kapcsolattartás. Évente 2-3 rádió- vagy televíziós műsort sugároznak a múzeumról, s több tudományos, ismeretterjesztő film szakanyaga készült az intézményben.
Cégtípusok:
szolgáltató
Termék/
Szolgáltatás:
állandó kiállítás, Földrajzi múzeum, időszaki kiállítás, képzőművészet, kiállítás, Múzeum, múzeumbarát kör, múzeumpedagógia, szoborpark, tárlatvezetés
Cégnév:
Magyar Országos Levéltár
Számlacím:
1014, Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.
Telefon:
+36-1-225-2800
Fax:
+36-1-225-2817
E-mail:
Web cím:
Leírás:
A Magyar Országos Levéltár, a történelmi Magyarország és a Magyar Köztársaság központi állami levéltára 2006-ban ünnepelte létrejöttének 250. évfordulóját. Napjainkban a levéltári tevékenység egyik fontos eleme, hogy igazodjon a társadalom, az állampolgárok elvárásaihoz, vonatkozzanak azok a tudományos kutatásra, a családi múlt megismerésére, vagy éppen az egyes embereket érintő jogbiztosító iratok hozzáférhetőségére. A rendszerváltás után az ez irányú érdeklődés Magyarországon is jóval erőteljesebbé vált. Miként eddig is, a jövőben is várjuk mindazon érdeklődőket, akik kíváncsiak a nemzeti múlt emlékeire, akik személyes vagy éppen közérdekű információkat szeretnének megismerni.
Cégtípusok:
szolgáltató
Termék/
Szolgáltatás:
családfakutatás segítése, e-archívum, filmtár, gyűjtemény-megőrzés, időszakos kiállítások, kéziratok, kéziratok megőrzése, kéziratos térképek, kiállítás, kölcsönzés kiállításra, közgyűjtemény, kutatás, kutatási segédlet, levéltár, Libri Regii, Magyarországi Egyesületek adatbázisa, mikrofilmgyűjtemény, nemzeti örökség, online anyakönyvi adatbázis, online letöltések, tervtár, történelmi dokumentáció-gyűjtemény
Cégnév:
Oláh Róbert bőrműves iparművész
Számlacím:
6722, Szeged, Gutenberg utca 24.
Mobil:
+36-30-943-6367
E-mail:
Web cím:
Leírás:
\\\\\\\" Szeretem az életünkkel és a természettel kapcsolatos témákat megformázni, \\\\\\\"bőrbe önteni\\\\\\\". Az anyag önmagáért beszél, természetes eredetétől fogva tud eredeti és természetes lenni. \\\\\\\"
Cégtípusok:
szolgáltató
Termék/
Szolgáltatás:
bőrdíszműves, bőrkép, bőrképek, bőrműves, domborművek, egyedi ajándék, egyedi bőrképek, iparművész, iparművészet, kézmű, kézműipar, kiállítás, maszkok, szobrok, tájképek
Cégnév:
Politikatörténeti Alapítvány
Számlacím:
1054, Budapest, Alkotmány utca 2.
Telefon:
+36-1-301-4922
Telefon:
+36-1-301-2020
E-mail:
Web cím:
Leírás:
Az alapítvány a közelmúlt, a jelenkor sokoldalú tudományos vizsgálatának támogatására és szervezésére létrehozott közhasznú szervezet, amely figyelmét a történettudományok mellett más társadalomtudományokra is kiterjeszti. Pályázatokkal, ösztöndíjakkal, egyéni és csoportos kutatások támogatásával segíti az új tudományos eredmények megszületését. A kutatások eredményeinek közzététele érdekében – Napvilág kiadó néven – önálló könyvkiadót is működtet. Az alapítvány tartja fenn a Politikatörténeti Intézetet és segíti az intézet levéltárában és könyvtárában őrzött, nemzeti értéket képviselő dokumentumok közcélú hasznosítását. Az intézet történeti és társadalomelméleti kutatásaival összhangban nyilvános vitákat, konferenciákat szervez. Olyan szellemi műhely, amely elsősorban a jelenkor kutatására, megismerésére, széles értelemben vett társadalomkritikai gondolkodás megújítására, népszerűsítésére összpontosít. E céljait segíti a Múltunk című negyedéves történeti folyóirat, illetve az Egyenlítő társadalomkritikai és kulturális havi lap.
Termék/
Szolgáltatás:
alapítvány, előadások, felnőttoktatás, folyóirat, folyóirat-kiadás, időszakos kiállítás, ismeretterjesztés, kiállítás, könyvkiadó, könyvkötés, könyvtár, kultúra, kutatás, kutatóintézet, levéltár, Napvilág kiadó, oktatás, ösztöndíj, politika, politikatörténet, társadalomtudomány, történelem, tudomány
Találatok száma: 18
[ 1 ][ 2 ]következő ]
,  ℃